Hol volt, hol nem volt egy mese
Világvége hangulat van Pólikáéknál! A sötét fellegek gyülekeznek,
torlódnak, sőt már rétegekbe rakódnak egymásra, hogy semmiképpen se hatolhasson
át a napsugár egyetlen foszlánya se! Eső lesz. Vihar. Tornádó! Illetve hát eső
már van is! Ugyanis Pólikának folyik a könnye, csak sír, sír, sír... kedves
olvasóm, írhatnám ezt még sokszor, de ráunnál olvasni, meg most nem is divat az
olvasás, türelme sincs senkinek sem már hozzá, a felugró linkek rövid szövegei,
az összefoglalók, a hangzó és képanyag sokkal vonzóbb, elhiszem.
Elkalandoztam. A saját szövegembe bonyolódtam, és még rendesen a mesémet
sem vezettem be. Mert hol van a hol volt, hol nem volt?! Ugyan hol a hol? (Ez
jól hangzott, muszáj volt megismételnem!) A meséhez kell formula, tanultuk az
iskolában. Bevallom, ezt még nem felejtettem el, szemben a törtek szorzásával J, de felzaklatott Pólika bánata.
Pólika egy manólány, és egyedül van, szomorú, mivel egyedül van. Oppá!
Pólika valójában nincs is egyedül, van neki manóbabája. És akinek van manóbabája,
az egyedül van?, kérdezlek én, kedves olvasóm. A manóbabák és a manógyerekek a
legjobb társaság! Ki ne szeretne egy manóbabát a házába! Én bizony isten szeretnék!
Figyeld a történet elejét!
Hol volt, hol nem volt, volt Egy, nem!, A Pöttömváros. Ott lakott sok
pöttöm lény: manók, tücskök, egerek, mókusok... Ott élt Pólika is, az okos
manólány. Telt-múlt az idő, és Pólika szerelmes lett Manóhercegbe, aki
viszonozta ezt Pólika irányába, de Manóhercegnek a környezete nyomására mást
kellett szeretnie, egy gazdag hercegnőt. Igen, ez a szokásos mesetéma, eddig. Most
jön a fordulat, ugyanis Pólika és a Manóherceg megszöktek. Elmentek egy másik
országba, elbújtak mindenki szeme elől, és csak boldogok voltak. Nem volt
tévéjük, számítógépjük, mobiltelefonjuk, sőt, jó autójuk sem (rossz sem), mégis
boldogok voltak, mert szerettek és szeretve voltak, és kedves olvasóm, kell
ennél több? Nekik nem kellett. Viszont a herceget elkapták, és hazahurcolták a
szülei, mindenki azt várta el tőle, hogy megnősüljön, elvegye azt a gazdag
hercegnőt. Pólika pedig maga maradt, pontosabban a manóbabájával, és csak sírt,
sírt, sírt... hogy ő milyen szerencsétlen.
Ekkor lép a porondra a Főgonosz, aki elvarázsolja Manóherceget, és ő elfelejti
Pólikát örökre. Van ilyen a mesékben, kedves olvasóm. A gonosz abból él, hogy
gonoszkodik. Ez egyfajta elfoglaltság. Van ilyen a valós életben is, kedves
olvasóm. Biztos találkoztál már ilyesféleséggel. Ugye gonoszkodtak már veled a
pajtásaid, vagy éppen a testvéred?! Rossz érzés, fáj. Hát Pólikának is fájt ez
a válás. Úgy érezte nem érdemli ezt meg. Ezért is sírt, sírt, sírt.
Most a boldog vég következne, a happy end, a boldogan éltek, míg meg nem
haltak szöveg. De nem! Van, ami visszafordíthatatlan! Vannak történetek,
sérelmek, melyek következményeképpen nem lesz már boldog befejezés, vaaagy éppen
másfajta boldog befejezés lesz, vaaagy nem mindenkinek lesz boldog befejezés.
Manóherceg élete végéig a gazdag feleségével éldegélt, és folyton olyan érzése
volt, hogy valami hiányzik az életéből. A gazdag hercegnő egész életében tudta,
hogy Manóherceg a varázslat miatt van vele, nem szerelemből. A Főgonosz viszont
elégedett volt munkájával. Meg is veregette olykor a saját vállát. Pólika...
igen, ő, hát... a könnyei egy idő után elapadtak... nem volt egyedül... manóbabájával
igyekezett megélni, és boldognak lennni. Hogy sikerült-e neki? Szerintem igen,
sikerülnie kell, ezt szeretném, AKAROM! Ééééés... amit akarunk, az megvalósul!
;)
